Heves, 1930. febr. 10.–Dunaújváros, 2001. jún. 4. Szülei: Bóna Aladár ügyvéd, Czingell Ilona. Első felesége Vágó Eszter (1928–1970) régész, második felesége Horváth Jolán (1945–) régész. Fia ifj. Bóna István (1954–) festő-restaurátor, lánya Bóna Zsuzsanna (1974–) újságíró.
Elemi iskoláit Hevesen, a középiskola első négy osztályát a jászapáti gróf Széchenyi István Gimnáziumban végezte. A nagyváradi hadapródiskolában 1944-ben éppen csak megkezdett tanulmányainak amerikai hadifogság lett a vége (1945-ig). Jászapátin saját osztályával érettségizett, a Széchenyi István Gimnáziumban (1948). Az ELTE BTK-n ős- és népvándorláskori régész, muzeológus oklevelet szerzett (1952), doktorált (1958), a történelem (régészet) tudományok kandidátusa (1961), doktora (1972), az MTA tagja (levelező: 1990. máj. 21.; rendes: 1998. máj. 4.).
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Régészeti Osztályának gyakornoka, muzeológusa (1952–1953), a Sztálinvárosi Állami Múzeum megbízott igazgatója (1953–1954), az ELTE BTK Ősrégészeti Tanszék, ill. Ős- és Koratörténeti Tanszék aspiránsa (1954– 1957), tanársegéde (1957–1961), egyetemi adjunktusa (1961–1963), egyetemi docense (1964–1975), egyetemi tanára (1975-től) és a Tanszék vezetője (1987–1995). Az ELTE Régészettudományi Intézet igazgatója (1994–1995), az országos posztgraduális régészoktatás vezetője (1995-től). Az MTA Régészeti Bizottságának tagja (1968), titkára (1975–1980), elnöke (1980–1990). A Koraközépkori Régészeti Albizottság elnöke (1973–1979), az Ásatási Bizottság elnöke (1991–1998). A Magyar Őstörténeti Komplex Bizottság alelnöke, ügyvezető elnöke (1991-től). A Tudományos Minősítő Bizottság Művészettörténeti, Építészettörténeti és Régészeti Szakbizottságának, a Ľ Union Internationale des Sciences Préhistoriques és Protohistoriques Állandó Bizottságának tagja. Az Acta Archaeologica szerkesztőbizottságának tagja, a Hereditas régészeti könyvsorozat szerkesztője (1970–1990).
A magyar és a nemzetközi régészettudomány kiemelkedő személyisége, a régészeti-történeti összefüggéseken alapuló tipológiai iskola hazai megteremtője. A szakértők és az érdeklődő nagyközönség számára egyaránt jelentősek a germán népekkel, a hunokkal és a korai magyar történettel kapcsolatos dolgozatai, monográfiái. Az 1980-as évek végétől aktívan részt vett a rendszerváltozást előidéző polgári megmozdulásokon is.
Az ELTE-n László Gyula tanítványa volt; az ürbőpusztai avar temetőről írt szakdolgozatát akadémiai különdíjjal jutalmazták (1953). Banner János vezetése mellett A koszideri típusú bronzkincsek időrendje című munkájával az elsők között avatták doktorrá (1958). Kandidátusi értekezésének témája Magyarország középső bronzkora volt, amelyet 1961-ben védett meg. 1972-ben lett a történelem (régészet) tudományok doktora A magyar föld régészete és története a római uralom végétől a honfoglalásig című értekezésével. Mintegy négy évtizedes tudományos munkássága széles látókörének és dinamizmusának következtében rendkívül sokrétű volt: Magyarország és a Kárpát-medence korai, illetve középső bronzkorával, a népvándorlás korával és a korai középkor történetével foglalkozott. Alapvetően új eredményeket ért el a kárpát-medencei germán népek emlékanyagának kutatása és a középkori magyar településtörténet, elsősorban az avar és a korai magyar települések összehasonlító vizsgálata terén. A langobárdok és a gepidák hagyatékának kutatását 1957-ben az ELTE, 1960-tól az MTA támogatásával kezdte meg, melynek keretében ásatásokat is folytatott. Feltárásaival megtízszerezte a longobárd emlékanyagot, amely alapjául szolgált nemzetközileg is nagy sikert arató tanulmányának (1956). Munkatársaival együtt adta közre a Hunok- Gepidák-Langobárdok című összeállítást; a gepidákról és langobárdokról írt monográfiája (1974) Európa szerte ismertté tette eredményeit. 1965-ben az ELTE-n Banner János nyugdíjba vonulásával átvette az ősrégészet oktatását; a bronzkori réteges telepek feltárásának, dokumentálásának új módszerével iskolát teremtett. Alapvetőek az európai hunokkal kapcsolatos kutatásai is; tanulmányai és monográfiája (1991) nemzetközileg is sikert arattak. A hunok és nagykirályaik című, több európai nyelven megjelent munkájával (1991, 1993, 2001) hozzájárult egy hitelesebb hun kép kialakításához. Jelentős eredményeket ért el az avar korszak kutatásában is. A 19. századi nagy avar leleteket elemző összefoglaló tanulmányában (1984) több lelőhely részletes elemzésével jutott szintézisre. Nevéhez fűződik az avar korszak belső időrendjének megalkotása, előbb a hármas (korai, közép, késő), majd a kettős (korai, késő) korfelosztás mellett érvelt. A korszakok változásait történeti adatokkal és a pénzforgalommal indokolta. Dunaújváros-Öreghegy avar kori településének feldolgozásával az avar kori telepkutatást alapozta meg (1973). A késő avar kor és a Karoling-kori Pannonia történetét a régészeti és a történeti források együttes figyelembevételével tanulmányozta (petőházi kehely, bolgár emlékek). Jelentősek a magyar államalapítással és a kalandozásokkal kapcsolatos munkái is. Legutolsó monográfiájában kelet- és nyugat-európai kitekintéssel mutatta be a régészeti emlékek és az egykorú, hiteles írásos feljegyzésekből levont következtetéseit (2000). A magyar hadművészetre és a kalandozó hadjáratokra vonatkozó meglátásait a hazai és a külföldi nagyközönség számára művelődéstörténeti tanulmánygyűjteményben, tudományos ismeretterjesztő folyóiratokban és többnyelvű, reprezentatív kiállítási katalógusokban közölték. Jelentősek várostörténeti (pl. Orosháza, Dunaújváros) és megyetörténeti (Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg) összefoglalói is. Az Erdélyi medence régészeti-történeti elemzését a háromkötetes Erdély története első részében adta közre (1986), a kiadvány több nyelven is megjelent. Hasonló vállalkozást a tízkötetes Magyarország története első részében megírt fejezetek jelentettek (1984). A korai várainkról szóló munkái (vármegyeszervezet, időrend, tudománytörténeti vonatkozások) alapműveknek számítanak (1995, 1998, 2001). Több, mint 300 tanulmányt és 16 könyvet írt. Társrendezője volt számos vidéki múzeum állandó kiállításának és több tucat külföldre vitt régészeti kiállításnak. Egyetemi-főiskolai oktatófilmet is készített (Népvándorláskor; Vitéz Gáborral, Lakatos Ivánnal).
Nemzetközi hírnevet elsősorban a langobárdok és az európai hunok kutatásával szerzett. Szinte minden általa kutatott korszakban maradandót alkotott. A középső bronzkorról, a bronzkori tell telepekről készült monográfiája, a kárpát-medencei germán (elsősorban langobárd, gepida) és keleti lovas nomád népek (hunok, avarok, magyarok) vándorlásáról, régészeti emlékanyagáról, településszerkezetéről, történeti szerepéről írt tanulmányai ma is alapvetőek a szakma számára. A Kárpát-medencei langobárd és gepida emlékanyag meghatározásával megalapozta a germán népek hazai kutatását. Az európai hunokról készült monográfiájában az írott forrásokon is alapuló, részletes történeti-régészeti elemző munkájával végleg leszámolt a „keleti barbár” toposz képével. Az avar korszak belső időrendjéről kialakított elmélete és a Kárpát-medence magyar honfoglalás előtti állapotát ábrázoló térképe a mai napig meghatározza a korszak kutatási irányait. Munkamódszere, a régészeti-történeti összefüggések leletértelmezési problémákon keresztül való bemutatása ma is követendő példát jelent a szakma számára.
Kitüntetések: Kuzsinszky Bálint-Emlékérem (1963), Rómer Flóris-Emlékérem (1984), Akadémiai-díj (1987), Széchenyi-díj (1998), Pro Pentele-díj, a Pentele Baráti Kör-díja (2000), Pro Cultura Intercisae (Dunaújváros Önkormányzatának díja, posztumusz, 2002.).
Sírja a Budapest-Farkasréti temetőben található.
Hagyatékát B. Horváth Jolán régész őrzi és készíti elő kiadásra.
Válogatott bibliográfia:
Die Langobarden in Ungarn. Die Gräberfelder von Várpalota und Bezenye. (Acta Archaeologica VII., 1956)
Az ürbőpusztai avar temető. (Archaeologiai Értesítő 84., 1957)
A koszideri típusú kincsleletek időrendje. Egyetemi doktori értekezés (Bp., 1958 németül: Acta Archaeologica, 1958)
Die Ausgrabungen von L. Márton in Tószeg. Banner Jánossal, Márton Lajossal.– ActaArchHung X. (1959)
A bronzkor Magyarországon és a Közép-Duna medencében. A középső bronzkor. Kandidátusi értek. is. (Bp., 1958)
Bronzkori övkapcsok és diadémák. Adatok a Közép-Duna medencei bronzkori viselethez. (Archaeologiai Értesítő 86, 1959)
Magyarországi művészet a honfoglalásig. (Bp., 1959)
Clay Models of Bronze Age Wagons and Wheels in the Middle Danubian Basin. (Acta Archaeologica XII, 1960)
Az újhartyáni germán lovassír. (Archaeologiai Értesítő 88, 1961)
Pannonia története. Barkóczi Lászlóval, Mócsy Andrással. (Bp., 1963)
Beiträge zur Archäologie und Geschichte der Quaden. (Acta Archaeologica XV, 1963)
Az ókor története. 1. Gábori Miklóssal. (Bp., 1964, 1966. 3. kiad. 1970. 18. kiad. 1985)
The Peoples of Southern Origin of the Early Bronze Age in Hungary. 1–2. (Alba Regia 4–5, 1965)
Képek Dunaújváros múltjából. A legrégibb időktől a törökkor végéig. B. Vágó Eszterrel. (Dunaújváros, 1966)
„Cundpald fecit”. Der Kelch von Petőháza und die Anfänge der bayrisch-fränkischen Awarenmission in Pannonien. (Acta Archaeologica XVIII, 1966)
A népvándorlás kora Fejér megyében. Fejér megye története I./5. (Székesfehérvár, 1971)
Ein Vierteljahrhundert Völkerwanderungsforschung in Ungarn. (Acta Archaeologica XXIII, 1971)
Honfoglalás kori magyar sír Dunaújvárosban. (Archaeologiai Értesítő 98. 1971.)
A magyar föld régészete és története a római uralom végétől a honfoglalásig. Doktori értek. (Bp., 1972)
VII. századi avar települések és Árpád-kori magyar falu Dunaújvárosban. (Fontes Archeologici Hungariae. Bp., 1973)
Mittelbronzezeitliche Tell-Siedlung in Békés. Banner Jánossal. (Fontes Archaeologici Hungariae. Bp., 1974)
A középkor hajnala. A gepidák és a langobardok a Kárpát-medencében. (Hereditas. Bp., 1974, német, angol, francia nyelven is: 1976)
Mittelbronzezeitliche Tell-Siedlung bei Békés. Banner Jánossal. Fontes Archaeologici Hungariae (Bp., 1974)
Die mittlere Bronzezeit Ungarns und ihre südostliche Beziehungen. Archaeologia Hungarica XLIX (Bp., 1975)
Die Gräberfelder von Intercisa I. Der spätrömische Südostfriedhof. Vágó Eszterrel. (Bp., 1976)
Gepiden in Siebenbürgen–Gepiden an der Theiss. ActaArcHung XXXI (Bp., 1979)
Alpár bronzkori és Árpád-kori vára. Nováki Gyula közreműködésével. Cumania VII. (Kecskemét 1982.)
A nemzetségi és a törzsi társadalom története Magyarországon. A népvándorláskor és a korai középkor története Magyarországon. (Magyarország története I. Bp., 1984, 2. kiad. 1987)
Dáciatól Erdőelvéig. A népvándorlás kora Erdélyben (271–896). Erdély a magyar honfoglalás és államalapítás korában. In.: Erdély története I. A kezdetektől 1606-ig (Bp., 1986). Több kiadást megért, németül, angolul és franciául is megjelent.
Javarézkori aranyleleteinkről. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 18. Veszprém, 1987.
Daciatól Erdőelvéig. Erdély és a Kelet-Alföld a népvándorlás korban. (279–895); Magyar-szláv korszak (895-1172) In: Erdély rövid története (Bp., 1989). Több magyar és idegen nyelvű kiadást megért.
Dunapentele története a honfoglalástól a 19. század közepéig. ( Dunaújváros, 1991. 2. bővített kiadás. 1997.)
Das Hunnenreich. (Stuttgart, 1991)
Szabó János Győző (1929–1986). Agria 25–26 (1991)
Longobárdok Pannoniában. Történeti és régészeti áttekintés. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1991. nov. 7.)
Hunok–Gepidák–Langobárdok. Történeti régészeti tézisek és címszavak. (Szeged, 1993)
A hunok és nagykirályaik. (Bp., 1993)
Dienes István, a honfoglalás kor régésze (1929–1995). Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 1996/2, millenniumi különszám. Nyíregyháza-Szabolcs 1996.
Dienes István (1929–1995). A Jósa András Múzeum Évkönyve XXXVII-XXXVIII. Nyíregyháza 1997.
A magyarok és a X. századi Európa. In.: Magyar művelődéstörténet. Szerk.: Kósa László. (Bp., Osiris. 1998. 40-53.)
Az Árpádok korai várairól. 11–12. századi ispáni várak és határvárak. (Debrecen, 1995.; 2. átdolgozott kiadás 1998: Az Árpádok korai várai címmel)
A magyarok és Európa a IX–X. században. Történeti-régészeti megfigyelések és észrevételek. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1999. márc. 18.)
A magyarok és Európa a 9–10. században. História Könyvtár, Monográfiák 12. (Bp., 2000)
Erdély a magyar honfoglalás és államalapítás korában. In.: Erdély a keresztény magyar királyságban. (Kolozsvár, 2001)
Les huns. Le grand empire barbare d’Europe. (IV–V. Siècles.) (Paris, 2002.)
Gepidische Gräberfelder am Theissgebiet I. Monumenta Germanorum Archaeologica Hungariae Vol. 1. Monumenta Gepidica. Nagy Margittal. (Bp, 2002.)
Langobardische Gräberfelder in West-Ungarn. Monumenta Germanorum Archaeologica Hungariae Vol. 6. Monumenta Langobardica. B. Horváth Jolánnal. (Bp, 2009.)
Eddigi legteljesebb bibliográfia: B. Horváth Jolán, Archaeologiai Értesítő 131. 2006.
M. Lezsák Gabriella
