Acsád, 1900. jan. 7. – Budapest, 1971. máj. 17. Szülei: Fettich László postamester, Révy Emma.
Középiskolai tanulmányait Szombathelyen a premontrei és Budapesten a piarista gimnáziumban végezte. A Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem–latin szakos tanári szakvizsgát tett (1922), bölcsészdoktori oklevelet Pannoniai fogadalmi táblák című értekezésével szerzett (1922). A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fuvola tanszakán is tanult (1924–1925), a népvándorlás archeológiája tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1929).
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) szakdíjnoka (1923–1926), az MNM Régészeti Osztályának múzeumi segédőre (1925), őre (1926–1935), I. osztályú múzeumi őre (1935–1942), igazgatóőri címmel és jelleggel (1942–1944), főigazgató-helyettese (1944. júl.–1945. ápr.). Budapest ostroma alatt mindkét hadsereg ellenében menti és védi a Nemzeti Múzeum kincseit. Az MNM igazolóbizottsága németbarátságára való hivatkozással nyugdíjaztatta (1945. máj.), de a határozatot rövidesen visszavonták és visszahelyezték múzeumi őri állásába (1945. aug.–1949), az ún. Esterházy-kincsek kapcsán keltett politikai kampányt felhasználva véglegesen nyugdíjazták (1949).
Hosszabb régészeti tanulmányúton járt Szentpéterváron, Moszkvában, Kazanyban és Permben (1926; 1935), majd László Gyulával együtt a német megszállás alatt lévő Ukrajnában a kijevi múzeum kincseit leltározta és mentette (1941. dec.–1942. jan.). A Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára (1929-től). Politikai nézetei miatt tudományos karrierje a II. világháború után törést szenvedett, a múzeumi és felsőoktatási intézményekből eltávolították. A megfeszített fizikai munka mellett is folytatta tudományos munkásságát. 1950-től 1955-ig mérnöki napszámos, üzemi nyilvántartó, játékkészítő munkás, irattáros, betanított munkás. Az MTA Régészeti Kutató Csoportjának alkalmazásában vezette a pilismarót–basaharci avar temető feltárását (1959–1960), majd a veszprémi Bakonyi Múzeum (1963–1964) és az MTA Régészeti Kutató Csoport (később Intézet) szerződéses munkatársa (1964–1969). A Tudományos Minősítő Bizottság a kandidátusi fokozat megadása iránti kérelmét politikai okok miatt elutasította (1961).
<p">Az ókori és kora középkori fémmegmunkálási technikák jobb megismerése érdekében kitanulta az ötvösmesterséget (1941), amelyet művészi szinten művelt. Ötvösmunkáival részt vett a brüsszeli világkiállításon (1958). Az Ötvösművészek Alkotóközösségének tagja (1957–1958). Ötvösművészeti elveit a Magyar stílus az iparművészetben című munkájában (1943–1947) adta közre. <p">Az MTA tagja (levelező: 1938. máj. 6.; tanácskozó: 1950. jan. 14.; tagsága visszaállítva: 1989. máj. 9.). Az Archaeológiai Bizottság előadója (1947–1949), a Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat és a helsinki Finnugor Társaság tagja. Alapító szerkesztője a kétnyelvű Archaeologia Hungarica monográfiasorozatnak (1926–1944) és a Folia Archaeologica című periodikának (1939-től 1944-ig). Visszaemlékezéseit naplóiban írta meg, Ostromnaplója az MNM kiadásában, születésének 100. évfordulója alkalmából jelent meg (2000).
A népvándorlás és a honfoglalás korának nemzetközileg is elismert kutatójaként elsősorban a Kárpát-medence lovas nomád népeinek díszítőművészetével, hagyománykincsének továbbélésével és keleti gyökereinek felkutatásával foglalkozott. Az egyes motívumok továbbélését követte nyomon a szkíta emlékanyagtól kezdve a szarmaták, a hunok, az avarok, ill. a honfoglaló magyarok művészetében. Alapvető eredményeket ért el a tápiószelei és a zöldhalompusztai szkíta kori aranyszarvasok, valamint a garcsinovói öntőminta elemzésével. Nevéhez fűződik a Kárpát-medence első, a maga idejében teljesnek mondható szkíta leletkorpuszának összeállítása. Egyik legfőbb törekvése a hun kultúra keleti összetevőinek meghatározása volt. Szintézis jellegű munkája az Attila és hunjai című kötetben megjelent, A hunok régészeti emlékei című tanulmánya (1940). Jelentős eredményeket ért el az avar kori fémművesség, elsősorban a díszítőművészet és motívumkincs vizsgálata terén is (ún. fogazott ornamentika, bánhalmi leletek stb.). A honfoglaló magyarság fémművessége című monográfiája máig meghatározó a korszak kutatásában. Alapvető megállapításokat tett többek között a magyarság szerepéről Dél-Oroszország IX. századi történetében és régészeti emlékanyagában, felhívta a figyelmet a kereskedelem fontosságára a kultúrák közötti kapcsolatok megteremtésében és az arab-iszlám hatásra a magyar fémművesség díszítőmotívumai között. Elsőként hangsúlyozta a leletek technikai leírásának fontosságát és a tárgyak készítése és földbe kerülése közötti időkülönbséget (ún. kettős keltezés). Kísérletet tett a honfoglaló anyag rétegeinek megállapítására is (ún. minuszinszki réteg, rozettás veretek, dél-oroszországi lemezes áru). Behatóan foglalkozott a bécsi szablyával (ún. Attila kard, ill. Nagy Károly kard) és felállította az addig előkerült tarsolylemezek fejlődési sorát, tipológiáját. A Zemplénben feltárt honfoglalás kori vezéri sírt (1962) tévesen Álmos fejedelem sírjának minősítette; az ezzel kapcsolatos vita fontos fejezete a régészettudomány történetének.
<p">Sírja a Budapest-Farkasréti temetőben található. <p">Hagyatékát MNM Régészeti Adattára őrzi. (KCS-C-I-49. sz.). Kéziratok vannak, vagy lehetnek a Fettich leszármazottak, továbbá Falvay Károly mérnök koreográfus (megh. 2010), illetve örökösei birtokában.
Válogatott bibliográfia:
Sárkányábrázolások a magyarországi népvándorláskori emlékanyagban. (Archaeologiai Értesítő, XL. 1923–26.)
Az avarkori műipar Magyarországon I. Fogazási ornamentika és ötvöseszközleletek. (Archaeologia Hungarica. I. Bp., 1926)
A tápiószentmártoni aranyszarvas. (Archaeologiai Értesítő, 1927)
A zöldhalompusztai szkita lelet. (Archaeologia Hungarica. III. Bp., 1928). Franciául is.
Bronzeguss und Nomadenkunst. Auf Grund der ungarländischen Denkmäler. (Prag, Seminarium Kondakovianum 1929)
Adatok az ősgermán állatornamentumok II. stílusának eredetkérdéséhez. (Archaeologiai Értesítő, 1929)
Jutas und Öskü. Rhé Gyulával. (Prag, Seminarium Kondakovianum 1931)
Adatok a honfoglaláskor archaeológiájához. (Archaeologiai Értesítő, 1931)
A szilágysomlyói második kincs. (Archaeologia Hungarica. VIII. Bp., 1932). Németül is.
A levediai magyarság a régészet megvilágításában. (Századok, 1933)
Az oroszországi kereskedelmi utak és az ősmagyarság. (Bp., 1933)
A garcsinovói szkíta lelet. (Archaeologia Hungarica. XV. Bp., 1934). Németül is.
A honfoglaló magyarság művészete. (Ars Hungarica. 11. Bp., 1935)
A honfoglaló magyarság fémművessége. Bibliofil kiad. is. (Archaeologia Hungarica. XXI. Bp., 1935, 1937). Németül is.
Dunapentelei avar sírleletek. Marosi Arnolddal. Archaeologia Hungarica XVIII. (Bp., 1936)
A prágai Szent István-kard régészeti megvilágításban. (Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. III. köt. Bp., 1938)
Az ún. Nagy Károly-kard. Régészeti emlékanyag, mint történeti kútforrás. Akadémiai székfoglaló (Elhangzott: 1938. nov. 14.)
Colonia Claudia Savaria. (Szombathely a római uralom alatt.). (Vasi Szemle, 1939)
A hunok régészeti emlékei. (In.: Attila és hunjai. Szerk. Németh Gyula. Bp., 1940, hasonmás kiad. 1986 és 1991)
Die altungarische Kunst. (Berlin, 1941)
Győr története a népvándorláskorban. Nemeskéri Jánossal. (Győr, 1943)
A népi és kulturális kontinuitás a Kárpátmedencében a régészeti adatok alapján. (A Kis Akadémia Könyvtára. 55. Bp., 1943)
Magyar stílus az iparművészetben. I–III. köt. (Bp., 1943, 1944, 1947)
Régészeti tanulmányok a késői hun fémművesség történetéhez. Archaeologia Hungarica. Új folyam XXXI. (Bp., 1951.). Németül is.
A szeged-nagyszéksósi hun fejedelmi sírlelet. (Archaeologia Hungarica. Új folyam. XXXII. (Bp., 1953). Franciául is.
Zur Chronologie der sibirischen Goldfunde der Ermitage. Acta Archaelogica. II. 1952.
Archäologische Beiträge zur Geschichte der sarmatisch–dakischen Beziehungen. (Acta Archaeologica III. 1953)
A regösénekekről. (Ethnographia LXIX., 1958)
Über den Sinn der prähistorischen Ornamente. (Acta Archaeologica IX., 1958)
A Júlia szép leány-balladáról. (Ethnographia LXX., 1959)
A jutasi avarkori temető revíziója. (A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2., 1964)
Das awarenzeitliche Gräberfeld von Pilismarót–Basaharc. (Studia Archaeologica. III. Bp., 1965)
Újabb adatok az őskori kocsihoz a Kárpát-medencében. (Studia Ethnographica. 2. Bp., 1969)
Vallásos jellegű varázs-szövegek a magyar néphitben. (Ethnographia LXXXII., 1971)
Das altungarische Fürstengrab von Zemplín. Budinskỳ-Krička, Vojtechhel. (Bratislava, 1973)
A bánhalmi avar leletekről. Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv VII. (Szolnok, 1990.)
Fettich Nándor ostromnaplója 1945. január 16-február 19. Documentationes et Communicationes. MNM (Bp. 2000.)
Szentpétery József domborművei. Bp, 1947. (Szemelvények). Válogatta, a szöveget gondozta, sajtó alá rendezte Szentpéteri József. Vasi Szemle, LV. évfolyam, 4. sz. 2001.
Kiivszkij Scsodennik 3. XII. 1941–19. I. 1942. ford. Stefán Magyar, Fodor István Fettich-életrajzával. Szofija A Vidaonicsij Centr. Kiiv 2004.
A Kijevi napló magyar kiadása Fodor István gondozásában megjelenés előtt.
M. Lezsák Gabriella
