Elnök: KOVÁCS László
TÜRK Attila: A korai magyar történet régészeti kutatása. Perspektívák és teendők
Társadalmunk számára a korai magyar történelem – közkeletűbb nevén magyar őstörténet – eseményei és népünk eredete kiemelkedően fontos kérdéskör, ezért annak folyamatos kutatása a hazai tudományosság alapvető feladata. A régészet szerepe ebben a munkában kiemelkedő, mivel a forrásanyaga nap mint nap gyarapszik, bár értékelésüknél módszertanilag ma már szigorúbb kritériumoknak kell megfelelnünk. Az elmúlt években sikerült felvenni újra a kapcsolatot az orosz, ukrán, valamint moldáv régészekkel, és számos olyan szerencsés lelet is előkerült az Uráltól a Kárpátokig terjedő régióban, mely kapcsolatba hozható a magyarok elődeivel. Az előadás ezeket mutatja be és elemzi, valamint rámutat a régészet további feladataira, főként az új, természettudományos módszerekben rejlő lehetőségek kiaknázására. A leghangsúlyosabb azonban a magyar régészet fokozottabb nemzetközi szerepvállalása a potenciális lelőhelyek közvetlen feltárásában és feldolgozásában a kelet-európai, helyi kollégákkal összefogva.
SZŐKE Béla Miklós: A Kárpát-medence a Karoling-korban és a magyar honfoglalás
Az előadó négy témakört tekint át röviden: 1) Az avar kor végét és a Karoling-birodalom berendezkedését a Kárpát-medencében a 9. század első harmadában, aminek végén grófságok egész láncolata épül ki, köztük Alsó-Pannóniában Priwina és fia, Chezil/Kocel grófsága Mosaburg/Zalavár székhellyel. 2) A Dunántúl Karoling-kori régészeti emlékanyagát, amely kiválóan modellálja az alig egy évszázad alatt végbement jelentős politikai, hatalmi szerkezetváltást kísérő gazdasági és kulturális átalakulásokat, a három domináns – a pogány avart követően a nyugati keresztény, majd újra a pogány magyar – kultúrához való alkalmazkodást, az akkulturáció folyamatát. 3) Mosaburg/Zalavár kutatásának eredményeit, mivel a Kárpát-medencében egyedül ennek régészeti hagyatékából ismerhetjük meg a Karoling birodalom elit kultúrájának a monumentális építészeti emlékektől a kisleletekig terjedő széles spektrumát. 4) Végül a Dunától keletre fekvő térség történetét és régészetét, amelynek legfontosabb vonása, hogy az Alföldön nem alakult ki az avar és a honfoglaló magyar régészeti emlékanyag között egy olyan lelethorizont, amit a Dunától nyugatra Karoling-korinak nevezünk. Ennek oka pedig az lehet – s ezt régészeti megfontolások is támogatni látszanak –, hogy a magyarok már a 9. század közepe tájától folyamatosan jelen vannak a Kárpát-medence keleti felében
SZENTPÉTERI József: Kritikai megjegyzések az avar–magyar asszimiláció kérdésköréhez
A két népesség feltételezett egymásba olvadásának legfontosabb kérdése: milyen régészeti jelenségek szolgálhatnak az összehasonlítás alapjául a késő avar korszak legutolsó és a honfoglaló magyarság Kárpát-medencei letelepülésének legkorábbi szakaszában? A településtörténeti adatok szerint kb. 3.000 lelőhellyel számolhatunk a 8–11. század között; közülük azonban csak néhány esetben lehet megalapozottan felvetni, hogy nem volt időbeli törés a két különböző régészeti műveltséggel rendelkező lakosság életében. A kilábalás lehetőségét egyrészt az ilyen lelőhelyekre koncentráló elemzések, másrészt a teljes régészeti hagyaték térinformatikai adatbázisának elkészítését célzó munkálatok jelenthetik.
RÉVÉSZ László: A magyar honfoglalás kora. A Kárpát-medence a 10. században
A tárgyalt korszakból napjainkban hozzávetőleg 2000 lelőhelyről 26000–27000 sírt ismerünk. Az elemzéshez azonban csak a kevés számú teljesen feltárt és jól dokumentált temetőket tudjuk felhasználni. A leletanyag időrendjének megállapításához a hagyományos régészeti keltezésen kívül egyre nagyobb szerephez jutnak a sírokban talált pénzek és a különféle természettudományos vizsgálatok (a tárgyak anyagösszetétele, C14-es mérések). A honfoglalás idején helyben talált népesség hagyatéka viszonylag jól elkülöníthető, de ugyanez nem mondható el a magyarokkal együtt érkezett kabar vagy később beköltözött besenyő népesség leletanyagáról. Ennek oka az azonos sztyeppei kulturális háttér lehet. A temetők zöme (a korábbi feltevésekkel szemben) bizonyosan nem kapcsolható valamely meghatározott társadalmi réteghez, az újonnan érkezett és a helyben talált népesség gazdasági, társadalmi és kulturális egységesülése az ezredforduló táján felgyorsult, s ez a folyamat a régészeti leletekkel jól nyomon követhető. A további kutatásokhoz alapvető fontosságú a feltárt, de még közöletlen leletanyag közzététele.
TAKÁCS Miklós: A honfoglalás kor és a településrégészet. Települési struktúrák, a társadalmi szervezet értelmezései, az etnikai azonosítás buktatói
Az előadás célja bemutatni, milyen adatokat lehet gyűjteni a honfoglalás-kori, illetve – a korszakot kicsit szélesebben értelmezve – a 8–11 századi Kárpát-medencéről, településrégészeti eszközökkel. A rövid tudománytörténeti bevezető után a honfoglalás-kori társadalom szerkezetéről, mint a települési struktúra meghatározó eleméről szól. Ezután néhány, a közelmúltban kidolgozott, településrégészeti eredmény ismertetése következik. Az előadást egy, a közelmúltban megalakult településrégészeti kutatócsoport feladatainak és első eredményeinek ismertetése zárja.
FÓTHI Erzsébet: A Kárpát-medence 6–11. századi történetének embertani vonatkozásai
Az avar kori övgarnitúrával rendelkező férfiak antropológiai képe nem támogatja azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy a korai és a késői avar korban más-más népek jelentek meg a Kárpát-medencében. A korai és a késői avar kor övesei lényegében azonos népességből kerültek ki. Az öves avarok közvetlenül nem hozhatók kapcsolatba a honfoglaló magyarokkal, de a keleti analógiák alapján ugyanabból a Közép-Ázsiai régióból származnak, mint a honfoglaló magyarok fegyverekkel, lovakkal eltemetett „vezető” rétege. A honfoglalás kori népesség másik, nagyobb temetőkkel jellemzett „köznépi” része mind embertani képe, mind keleti analógiák tekintetében eltér a fent említett csoporttól. A köznép jelentős szignifikáns analógiákkal rendelkezik a Volga-Káma vidék, a kelet-európai sztyeppe, ezen belül a Kazár Birodalom területéről is.
RASKÓ István–MENDE Balázs Gusztáv: Genetikai múltba nézés, egy magyar torzó tanulságai
Vizsgálataikban ma élő, magyarul beszélő népcsoportok DNS-ét hasonlították össze, honfoglalás kori csontokból származó DNS-sel. Megállapították, hogy a honfoglalás kori csontok, apai és anyai ági vonatkozásban genetikailag nem voltak egységesek. Egy kulturális alapú szelekcióval kialakult tulajdonság, a tejemésztés felnőttkori képességében a honfoglalók ázsiai, a ma élő magyar populációk európai jellegzetességet hordoztak. Az újabban végzett vizsgálatok megerősítették, hogy 10. századi népesség anyai vonalú genetikai összetétele rendkívül heterogén, ami arra utal, hogy az anyai vonalak tekintetében a honfoglaló népesség karaktere már a honfoglalást megelőző térben és időben is hasonlóan heterogén lehetett. A BTK RI Archeogenetikai laboratóriumában vizsgált ún. kiscsaládi temetőkön belül a közvetlen vérségi összefüggéseket igazoló haplotípus-szintű egyezéseket kis százalékban találtak, a várt egyezéseket nagyobb számban az egyes temetők között találták meg. Ez arra utalhat, hogy a népesség, illetve az azt alkotó személyek mozognak, legalábbis annál gyorsabban, mintsem párhuzamos és vertikális vérségi kapcsolatok nyomát hagynák a temetőkben. A térben és időben is eltérő módon megjelenő egyezések hátterében egy alapnépesség állhat.
Kovács László: Elnöki zárszó
