Konferencia előadásai

Róna-Tas András záró gondolatai a Magyar őstörténet: tudomány és hagyományőrzés című konferencián

Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója megnyitó beszéddel köszöntette a részvevőket a BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja által szervezett Magyar őstörténet: tudomány és  hagyományőrzés című konferencián az MTA székházában 2013. április 17-én. A megnyitóbeszéd:

SUDÁR Balázs: Bevezető

BÍRÓ Ádám–BENCSIK Péter: Régészeti leletanyagból hagyományélesztés? Megjegyzések egy honfoglalás kori magyar íj tudományos rekonstrukciója kapcsán

A mai magyar társadalom egy jól meghatározható és egyre szélesedő szegmense fokozott érdeklődéssel fordul a honfoglaló magyarság fegyverei, köztük elsősorban a magyar íj felé. A régészeti kutatás és az érdeklődők közti párbeszéd és a hathatós ismeretterjesztés hiánya miatt azonban a ma kereskedelmi forgalomban kapható és honfoglaló magyarnak minősített íjak egyike sem tekinthető „autentikus” replikának. Ugyanez igaz a korábbi tudományos célú, de a régészeti leletanyagot csak korlátozottan figyelembe vevő rekonstrukciókra is. Az előadás célja ezért egyrészt a régészeti leletanyagból megismerhető, az egykori magyar íjra vonatkozó ismereteknek a bemutatása, másrészt pedig azoknak a tudományos íjrekonstrukcióknak a prezentálása, amelyeket a régészeti adatok teljes körű elemzése és értékelése alapján épített Bencsik Péter íjkészítő az MTA BTK Régészeti Intézetével való közreműködés keretében. Ily módon ugyanis lehetőség nyílhat arra, hogy az (újabb) régészeti kutatások eredményei mihamarabb eljussanak a hazai íjkészítők és használók köréhez.

BENKŐ Elek–SÁNDOR Klára: A székely írás emlékei és használata

A székely írás terminus arra utal, hogy a szerzők szerint ez a fajta (rovás)írás alapvetően a székelyek írása, ami összefügg a székelyeknek a magyarság többi részétől némiképp eltérő korai történetével. A Kárpát-medencéből ma ismert középkori rovásemlékek döntő többsége a Székelyföldön vagy a történeti Magyarország olyan területein került elő, ahol a történeti és nyelvi adatok székelyek hajdani ott tartózkodását sejtetik. Az elmúlt évtizedek során több új (13–15. századi) emlék vált ismertté, amelyek végleg megdöntötték azt a felfogást, hogy ez az írásfajta csak a humanizmus korának a terméke lenne. A székely írást a 13. század végétől kezdve elsősorban identitásjelző, s nem információközlő céllal használták. Székelyföldön kívül Mátyás korától a 19. századig a hun származás bizonyítékának tartották, emellett a 16. századtól a 18. század végéig a héber–magyar nyelvrokonság igazolását is látták benne. Ismerete különlegességnek, a műveltség jelének számított. A további kutatásban nagy segítséget jelenthet az eddig ismert emlékek korszerű igények szerinti korpuszának az elkészítése.

ZIMONYI István: Arab források a honfoglalás kori magyarokról

A 7–10. századi Kelet-Európáról és a honfoglaló magyarokról szóló muszlim adatokat három fontos központban gyűjtötték: A kalifátus központi területén, a Kordovai Kalifátusban és Buharában, a Számánida-dinasztia központjában. Az utóbbi években jelentős előrelépés történt a magyarokra vonatkozó tudósítások kiadásában: Ibn Hajjánnak a 942. évi spanyolországi magyar kalandozásról szóló beszámolója, Bakrí Unqalus fejezetének felfedezése, Ibn Fadlán magyar fordítása és a Dzsajháni-hagyomány új rekonstrukciója.