A nomadizmus II.

 
A nomád társadalom és gazdaság
A nomád társadalmat elsősorban – egymástól nagyon eltérő – rokonsági rendszereik alapján szokás ismertetni. A rokonság nem csupán a közösségi szerveződés, a leszármazás, az öröklés és a hatalomgyakorlás alapját képezte, hanem a rokonsági csoportok (ágazatok, nemzetségek, törzsek, törzsszövetségek) tagjaként felmenői és rokonai felsorolásával – mintegy „verbális személyigazolvánnyal” – mutatkozott be egy-egy személy, ha idegen közegbe került. A rokonsági csoportoktól meg kell különböztetnünk a politikai szerveződéseket, ahol a hatalmi viszonyok addig elkülönülő egységeket (törzseket, nemzetségeket) vontak hatalmuk alá. A nomád államalakulatok általában többnyelvű, multikulturális egységek voltak. A meghódoltak sokszor felvették e szövetség vagy politikai formáció (állam, birodalom) nevét is. Ezt a jelenséget nevezzük „sztyeppei mimikrinek”.
A külső források gyakran keverik az etnikai egységek (népek), a rokonsági csoportok és a politikai egységek neveit. Az egyének rokonsági viszonyaikat (és etnikai csoportidentitásukat) rendszerint a nomád birodalmakba, államokba tagolódva sem adták fel. Akkor is a rokonsági csoportjuk tagjai maradtak, ha adott esetben egyénként (például harcosként, hírvivőként) a központi hatalom közvetlen irányítása alá kerültek, de találunk példát arra is, hogy új rokonsági keretekbe integrálódnak a továbbra is fennálló ágazatok, nemzetségek.
A földművelés, a halászat vagy a vadászat változó mértékben, de általában kisebb súllyal volt jelen a nomádok életében. Az előbbit vagy specializált kisebb csoportok, vagy területileg szakosodott résztársadalmak végezték. A sztyeppeöv északi peremvidékét és sokszor hátországát (menekülő útvonalait) is jelentette az erdős sztyeppe, az erdő- és északabbra a tajgazóna. E területek déli részén már jóval a nomadizmus kialakulása előtt ismerték a földművelést. A sztyeppezónában a neolit kori és bronzkori földművességet fokozatosan felváltó nagyállattartáshoz képest az északi peremterületeken (erdős sztyeppe és erdőzóna) komplexebb gazdasági és életmódbeli viszonyok maradtak fenn, amire nyilvánvalóan hatással volt a tőlük délre elterjedt lovasnomadizmus, de a halászati és földművestudásukat, -gyakorlatukat ez sohasem szorította ki teljesen.
 
Jakok
Jakok a nyári legelőkön (Karakorum, Pakisztán). Fotó: Csáji László Koppány
 
Az eurázsiai nomádok gyakran nem csupán állatállományuk nevelésével és eladásával, hanem távolsági árucikkek kereskedelmével is foglalkoztak. Az athéni Kerameikosz temetőben található kínai selymek (Európa talán legrégebbi ilyen leletei) jól nyomon követhető útvonalon, a sztyeppei lovasnomádok révén jutottak el a Földközi-tenger térségébe a klasszikus selyemút kialakulása előtt. A nomádok a világkereskedelembe főleg állatok, rabszolgák és luxuscikkek piacra juttatása révén kapcsolódtak be. A hajdani nagyállattartó nomád társadalmak általában ismerték a szolgaság (rabszolgaság) intézményét, gyakran kereskedelmi kapcsolataik zömét is a fogságba ejtett rabszolgák kereskedelme alkotta, de gazdaságuk nem a szolgákra, hanem a nagy létszámú szabadra és a rokoni, illetve szövetségi kapcsolatok rendszerére épült.
A luxuscikkek beszerzésének fő módja a kereskedelem mellett korábban a háborúskodás volt, de ennek jelentőségét nem szabad túlbecsülnünk. A háborúknak csak egyik oka volt a rablás, sokszor azért került rájuk sor, mert a kereskedelmi kapcsolatokat a letelepült szomszéd állam megszüntette vagy korlátozta. A hírszerzés is gyakran portyák keretében történt. Háborús ok lehetett a zsákmányszerzés mellett valamilyen ígéret (szerződés) megszegése a másik fél által, vérbosszú vagy földszerzési vágy (amelyet sokszor „földvisszaszerzésként” kívántak legitimálni, és ehhez leszármazási narratívát alkalmaztak). A nomád társadalom nagy része értett a fegyverforgatáshoz (hiszen az állatállomány védelme is igényelte ezt), és viszonylag sokan tudtak az állatállomány körüli teendőktől elszakadva hosszabb időt katonáskodással tölteni, ami – az archaikus földműveléshez képest – a nagyállattartás viszonylag kis munkaerőigényének tudható be.
 
A nomádok vagyona
A nagyállattartó nomádok vagyonának négy fő formája létezik: 1. az állatállomány, 2. a földterület (legelők, vizek), 3. a luxuscikkek (ezek lehetnek ékszerek, selyem-, porcelán-, arany- és ezüsttárgyak, prémek, fűszerek stb.), 4. a gyakran mesteri fokon előállított kézművestermékek (nemezek, hímzések, ruhák, jurták, kisebb eszközök stb.). Ez utóbbiak egy részét maguk készítik, más részét vándor kézművesektől vagy specialista csoportoktól szerzik be (például fegyverek, lószerszámok). A nomádok lakóhelye elsődlegesen a sátor, az eurázsiai sztyeppei lovasnomádok azonban kifejlesztették a szélsőségesen kontinentális éghajlati körülmények között is kitűnően alkalmazható nemezhajlékot, a jurtát. Sokfelé találunk állandó, épített szállásokat is, amelyeket a nomádok csak az év bizonyos időszakában laknak, egyébként üresen állnak.
 
Felnomad
Félnomád kirgizek szálláshelye a Kunlun-hegységben (Kína, Hszincsiang). Fotó: Csáji László Koppány
 
A nomádok megélhetésének alapját az állatállomány létszáma és minősége jelenti. Ezért létkérdés volt annak megakadályozása, hogy az állatállományt vagy annak egy részét mások elhajtsák. Máskor azonban éppen ilyen eszközökkel lehetett pótolni az elvesztett (vagy elhullott) állatokat. Sokszor a felnőtté válás egyik alapját is olyan, a bátorságról és leleményről való bizonyságtétel jelentette, amelynek során az ifjúnak állatokat kellett szereznie. A támadó vagy védekező akciókat egyrészt az adott csoportnak saját magának kellett megoldania, másrészt szövetségi rendszerek keretében, egyedül ugyanis bármely csoport hamar felőrlődhetett.
A szövetségek és más stratégiailag fontos kapcsolatok között kiemelkedő jelentőségűek voltak az általában szakrális rítusokkal is megerősített tartós vagy eseti jellegű szerződések és a házassági kapcsolatok. (A rabolt feleség, az alacsonyabb rangúval kötött házasság vagy az ágyasok nem jelentettek ilyen köteléket.) A rokonság kötelékének fontosságát mutatják a fogadott testvérség, az örökbefogadás és más, fiktív rokonságot jelentő csoportos intézmények (új etnikai csoportidentitás létrejötte, de bizonyos szempontból ilyen a törzzsé vagy klánná szerveződés is).
A szövetségek a pillanatnyi erőviszonyok függvényében meglehetősen képlékenyek voltak, alig találunk az európai feudalizmus hűbéri láncához hasonló, tartós és szilárd intézményeket. A nomádok túlélése tehát legalább annyira függött vezetőik eredményes politizálásától, mint a letelepült társadalomban élőké. A kataklizmaszerű változások, népvándorlások, háborús vereségek során főleg a nemzetségek jelentettek tartós társadalmi egységeket: gyakran fennmaradtak akkor is, amikor a törzsi keretek már szétestek.
 
Nomad kavezo
 Nomád kávézó Nyugat-Kínában (Pamír-fennsík). Fotó: Csáji László Koppány
 
Az írás az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja és a Helikon Kiadóval közös kiadványában, a Magyar Őstörténet sorozat Hétköznapok a honfoglalás korában kötetben jelent meg.
 
A téma egy részének  tudományos igényű részletes feldolgozása, lábjegyzetelve, további irodalommal a Századvég 73/3. (2014) számában olvasható. A tanulmány itt érhető el. 
pdf
 
Továbbá Csáji László Koppány A sztyeppei civilizáció és a magyarság című kötetének pár oldalas ízelítője itt érhető el.
pdf