Szerző: Boldog ZoltánA honfoglaló magyarság komoly katonai tényezőként jelent meg az európai történelem színpadán, velük pedig a sok helyen már évszázadok óta nem látott sztyeppei harcmodor is újra felbukkant Európa harcterein. A magyar harcosok hadjárataik során nyugat felé messzebbre eljutottak, mint az egykori avarok vagy akár a hunok csapatai – harcaik során sokféle ellenféllel, eltérő harcmodorral találkoztak, más nomád népek harcosain át az erős birodalmi hadakig, nyugati lovagokon át egészen a mórokig. A több mint ezer éve vívott csatáik, sikereik és kudarcaik mára a köztudatban élő hagyománnyá, legendává váltak. Koruk jobb megértéséhez nem pusztán a magyar harcosok kivételes teljesítményét kell elismernünk, de ismernünk kell kortársaikat, ellenfeleiket és szövetségeseiket is, akikkel vívott küzdelmeik formálták kontinensünk történelmét.
A továbbiakban kortárs írott források, régészeti leletek és korabeli ábrázolások felhasználásával készített rekonstrukciós rajzokon kíséreljük meg bemutatni a 9-10. századi Európa harcosait, bár tudjuk, hogy a ”milyenek lehettek” kérdésre teljesen pontos választ sosem tudunk majd adni.
Magyar lovas, 9-10. század
„karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni"
(Regino prümi apát Világkrónikája a magyarokról, 10. század eleje)
„a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel, vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol egyiket, hol másikat használják. Üldöztetés közben azonban inkább íjukkal szerzik meg az előnyt.”
(Bölcs Leó Taktikája a „türkökről”, 10. század eleje)
A honfoglaló magyar harcosok hadi viseletéről nem maradt ránk korabeli ábrázolás. A régészeti leletek mellett - melyekből csak a fegyverzetet és övet ismerjük részletesebben - csak néhány kortárs forrás szűkszavú utalására támaszkodhatunk. Sajnos nem tudjuk, hogy őseink hadi viselete mennyiben különbözhetett a köznapi (vagy temetési) viselet általunk vélt képétől. Magyar sírból eddig páncél maradványa nem került elő, de több rétegben hordott, és így páncélként védő bőrruhákat több későbbi, középkori leírás egybehangzóan említ a magyar lovasíjászok hadi viseletként. A nomád harcosokat ábrázoló vázlatos kora középkori csontkarcok és sziklarajzok alakjai felsőtestükön sávos, háló- vagy rácsmintás öltözetben szerepelnek, ezek pedig lehettek a korban a bizánciaktól is jól dokumentált, bélelt textilvértek is. A fület és tarkót takaró fejfedő több korabeli nomád ábrázoláson is látható, de még a Képes Krónika miniatúráin is szerepel. Fő fegyvere az íj, emellett veretes fegyverövén íj- és nyíltegez, a lovak nyergén kétkarú fokos van, a vállán pedig korabeli bizánci leírás, Bölcs Leó Taktikájának leírása alapján kopja lóg.
Besenyő harcos, 11. század eleje
„a besenyő király sok lovasosztagot rendelt a jobb szárny mellé, mindegyik ezer lovast számlált, ugyanígy a balszárny mellé is. Mikor azután felsorakoztak a csatasorok, a jobb szárny lovasai rátörtek a bizánciak derékhadára, és nyílzáport zúdítottak rá, miközben átmentek a balszárnyra. A balszárny lovasosztagai is felvonultak, és nyílzáport zúdítottak a bizánciak derékhadára, miközben odáig jutottak, ahonnan a jobbszárny lovasosztagai kiindultak. A nyilazás így állandóan folyt, a lovasosztagok pedig forogtak, mint a malomkerék.”
(Al-Maszúdi a 934-es magyar-besenyő közös hadjáratról, 10. század)
A 10-11. században a besenyők félelmetes harcosok hírében álltak, akik nagy hatást gyakoroltak Kelet- és Közép-Európa történelmére. Az írott források hangsúlyozták harciasságukat és nagy létszámukat, haderejükkel pedig a térség minden szomszédos népének számolnia kellett, így a bolgároknak, magyaroknak, ruszoknak és bizánciaknak is. Megfelelő zsákmányra való kilátás vagy kellő ajándék fejében a besenyő lovasság bármelyik fél számára lehetett erős szövetséges vagy veszélyes ellenfél, a helyzet csak a várható haszon mennyiségén és az aktuális diplomáciai szándékon múlott. 934-ben - pár évtizeddel a honfoglalás után - már a magyarokkal szövetségben harcoltak Bizánc ellen. A besenyő harcosok felszerelése, harcmodora alig különbözhetett a magyarokétól, ezt jelzi, hogy a kora Árpád-korban betelepülő besenyők könnyen integrálódtak a magyar hadszervezetbe. A korai besenyő leletanyag nehezen körvonalazható, így a rajz a valamivel jobban ismert 11. század elejéről való besenyő anyag alapján készült. A rajz a gajevkai lelet öv- és lószerszámveretei, a babicsi sisaklelet és bizánci készítésű 10-12. századi nomád témájú viselet-ábrázolások alapján készült.
Bizánci tartományi katonaság, 10. század
„Ha az ellenség a mi csapataink felé tart, a parancsnoknak előre kell küldenie 300 vagy 500 könnyűlovast, akiket a régiek előőrsnek neveztek, ezek páncélban - de nem nehéz vértezetben, amely leterheli őket, hanem csak könnyűben, hogy gyorsak legyenek - kutassák fel az ellenséget, és ha tudják, csalják csapdába…”(Praecepta militaria bizánci katonai hadtudományi munka, 10. század második fele)
A Bizánci Birodalom az egykori Római Birodalom középkori utódaként jól szervezett haderővel rendelkezett, mely határvédő csapatokból, tartományi seregekből és császári elit haderőből állt, és esetenként zsoldosokkal is kiegészült. A tartományok haderejének gerince az adómentes kisbirtokosokból álló, nagy létszámú lándzsás és íjászgyalogság, valamint lovasság volt. A bizánci lovasság - különösen a határvédő portyázók - felszerelése és harcmodora sokban alkalmazkodott keleti ellenfeleikéhez. A katonai előírásokból kiviláglik, hogy rendkívül tudatosan igyekeztek átvenni a számukra hasznos módszereket, beleértve a lovasíjászat alkalmazását is. A korabeli fegyverzet ezekből az írott forrásokból és ábrázolásokból ismerhető meg leginkább. A rajzon ábrázolt lovas a felderítők fegyverzetét viseli, sisak vagy nemezsapka köré tekert turbánt, bélelt kabadiont (textilvértet), íjat, kopját és kardot (a kard a kunágotai honfoglaló magyar sírból előkerült, zsákmányolt bizánci kard). A rajz 9-10. századi katonai szakmunkák (Taktika, Praecepta Militaria) leírásai, kéziratok és csontfaragványok ábrázolásai alapján készült.
