Szerző: Sudár BalázsA Hudúd al-álam című 10. századi perzsa földrajzi munka és a magyar szállások
A Hudúd al-álam című, ismeretlen szerzőjű, perzsa nyelvű földrajzi munkát 982/983-ban vetették papírra a mai Észak-Afganisztán területén. A műhöz egykor nagy valószínűséggel egy térkép is csatlakozott, amely azonban az egyetlen ismert kéziratból hiányzik. A mű középpontjában Közép-Ázsia áll, ez a legrészletesebben ismertetett terület, ettől távolodva az információk megfogynak és megkopnak. Az egyik ilyen peremzóna Kelet-Európa, amelyről azonban a szerzőnek mégis viszonylag sok információja volt: az 52 leírt nép vagy ország közül 15–16 jutott ide. A szerző a térségben három jól értelmezhető „tengely” mentén helyezte el az információit, ezek a Kakukázus, a Fekete-tenger és az Etil (Volga–Káma–Bjelaja). Északnyugat felé haladva a leírás érezhetően gyengül – a magyar (madzsgarí) szállásterület éppen ide esik.
A Hudúd al-álam Kelet-Európa képének rekonstrukciója (Nagy Béla térképe)
A Hudúd országleírásai két részből állnak: először egy égtájak szerinti szomszédsági leírást kapunk, ezt követi a terület városainak, népének, uralmi formájának az ismertetése. A művet szokás az ún. Dzsajhání-hagyományhoz sorolni, a földrajzi művek azon csoportjához, amelyek Dzsajhání azóta elveszett művére támaszkodtak. Az ezen szöveghagyománnyal való kapcsolatok – még ha jelentős eltérésekkel is – egyértelműek a második rész esetében, az első, határokról szóló leírásoknál azonban egészen eltérő információkat találunk.
Mivel a mű földrajzi leírásainak alapját a szomszédok ismertetése adja, rekonstruálható az a térkép, amely a szerző előtt feküdhetett. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a magyar szállásterület a Volgától nyugatra, a Rusztól keletre, a Fekete tengertől pedig jóval északabbra terült el, nem azonos tehát a Bíborbanszületett Konstantin által leírt Etelközzel és az Ibn Rusztánál vagy Gardízínél szereplő szállásterülettel sem. Az utóbbi szövegekkel való összevetés ugyanezt erősíti meg: a Hudúd szerzője a nomád életmódra utaló elemeket rendre elhagyta.
Továbblépésként megkísérelhetjük az elméleti térképvázlat egyeztetését a valós földrajzi viszonyokkal. A leírások bizonytalanságai miatt az eredményben nem lehetünk egészen biztosak, az általam javasolt megoldás szerint a magyar szállásterület a Középvolgai-hátság, a Volga és az Oka félkaréjába esik, a mai Mordvinföld szélesen értelmezett tájékára. Éppen ez az a vidék, ahol tucatjával bukkannak fel a magyarokra utaló helynevek (Mozsarevo, Mozsarszkoe, stb…), és itt jelenik meg egy sajátos, környezetétől idegen, de számos magyar párhuzammal bíró népzenei dialektus is.
Kérdés, hogy a Hudúd mikori állapotot rögzít. Kelet-Európa esetében egészen biztosan nem a megírás (982/983) időpontjának viszonyait ismerteti, hiszen a műben a besenyők még nem foglalták el szállásterületüket a pontusi sztyeppén, ami legkésőbb 930 körül történt meg. Másfelől a Rusz kiemelkedő szerepe a 9. század utolsó évtizedeinél későbbre keltezi a leírást, amit így legvalószínűbben a 10. század első évtizedeire tehetünk. Ha pedig így van, akkor a leírt magyar szállásterület nem a Kárpát-medencébe vándorló magyarok lakóhelye, hanem egy keleten maradt csoporté lehetett.
A Kelet-Európa sematikus képe a Hudúd al-álam alapján (Nagy Béla térképe)
