‟Ecclesia, que in Ungarorum gente constructa” – A Christian shrine in the Carpathian Basin in the 10th-century hagiographic literature of Reichenau

Bácsatyai Dániel

Hadak útján. A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája. Esztergom, 2014. november 4–6. Conference of young scholars on the Migration Period. November 4–6, 2014, Esztergom

MŐT Kiadványok 3.2 (2017) 253–265

DOI 10.55722/Arpad.Kiad.2017.3.2_12

A reichenaui Translatio sancti Marci, amely a svábföldi monostor Velencével rivalizáló Szent Márk-kultusza védelmében íródott a 930-as években, két ízben utal a magyarokra. Az első említés – ha nem is kapott eddig figyelmet – ismert lehet, mivel szerepel a Gombos F. Albin által összeállított Catalogus Fontium Historiae Hungaricae (CFH) lapjain: Szent Márk egy zarándok látomásában megjósolja a monostor környékének közelgő dúlását (926). A másik azonban – az MGH és az utóbbiból merítő CFH közlésének kivonatossága miatt – ismeretlen a hazai történetírásban. A kérdéses fejezet főszereplője ugyancsak egy zarándok, aki gyógyulást keresve meglátogatja Európa híres zarándokhelyeit Santiagótól Jeruzsálemig, ahol sorra csodák történnek vele. E célpontok egyike egy bizonyos egyház, amely a magyarok földjén épült (ecclesia, que est in Ungarorum gente constructa). Az alábbiakban – a forrás bemutatásán túl – arra keresem a választ, hogy hol lehetett ez a bizonyos magyar fennhatóság alá került zarándokhely.

Kulcsszavak: hagiográfia, kalandozás, Karoling Pannonia, Metód, Mosaburg/Zalavár, Reichenau, Sirmium/Szávaszentdemeter, Szenternye, zarándoklat

The aim of this study is to present a 10th-century hagiographic source, the Translatio et miracula Sancti Marci, which informs us about an incursion in the vicinity of the prominent Swabian monastery of Reichenau, most probably carried out by Magyar raiders. Owing to the fact that only excerpts of the Translatio were included into the prestigious collection of the MGH and the valuable source catalogue of early Hungarian history (CFH), scholars have not noticed that the text contains the Hungarian ethnonym (gens Ungarorum) as well. However, the name does not appear in the context of the incursion, but of a miraculum. Inspired by pilgrim literature, the hagiographic episode demonstrates that the memory of a shrine, claimed to have been built in a territory occupied by the Hungarian tribes, was still alive in the Swabian abbey in the mid-10th century. This ecclesia que in Ungarorum gente constructa is mentioned together with the Sepulchre of Christ in Jerusalem and the final resting places of the apostles Saint James in Compostela and Saint Marc in Reichenau. I suggest that, in all likelihood, the site in question is not else but Mosaburg/Zalavár, while the saint whose relics obtained the partial recovery of the pilgrim is a certain martyr Adrianus mentioned in the Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Similar to the majority of new cults of martyrs north of the Alps in the 8th and 9th centuries, the relics venerated in the Wallfahrtskirche of Mosaburg must have originated from Rome. Modern historians tend to see such relic translations and cults as means employed by the Carolingians, who had a considerable influence on the papacy, to consolidate the church organisation in recently conquered and converted regions. The fact that the peripheral shrine of Saint Hadrian did not fall into oblivion in Reichenau can be explained by the vig-orous intellectual and political relations between the monastery and the Greek and Slavic East.