kaukazus kep kicsiSzerző: Nagy Kornél
A VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császár nevével fémjelzett De administrando imperio című történeti munkában olvasható feljegyzés szerint a türkök – azaz a magyarok – népe a besenyőktől elszenvedett vereség után kettészakadt: egy részük Etelközbe, a másik „Perzsia vidékére” vándorolt. Utóbbiak „valamely okból” megőrizték régi nevüket, amelyet – görögös írással – szavarti aszfali (Sabartoiasphaloi, illetve Sabartoi asphaloi) alakban jegyeztek le. (A másik csoport új nevet használt, a türköt.) A magyarokat érintő információk forrása kérdéses, részben magyar főemberektől, Tormástól és Bulcsútól származtak.
Egyes – egyelőre kellőképpen nem bizonyított – vélekedések szerint a szavárd elnevezés összefüggésben áll a szabir népnévvel. Másrészt a szabartoi alak nagy hasonlóságot mutat az örmény és a muszlim forrásokban található szevordi vagy szjavordi népnévvel. Ők a 9. század eleje óta bizonyíthatóan jelen voltak Örményország Uti nevű tartományában, a Kur/Kura-folyó völgyében, a mai Azerbajdzsán és Örményország határvidékén. Ebben az esetben a De administrando imperióban olvasható „Perzsia vidékén” kifejezés Kelet-Örményországra utalhat, amelyet a latin és a bizánci forrásokban Perszarmeniának neveztek.

Kirgiz nemezhaz somfaiSzerző: Csáji László Koppány

A nomadizmus fogalma

Az angol szakirodalomban a vadászó-gyűjtögető népeket és az úgynevezett hordatársadalmakat is nomádnak nevezik, sőt a tengeri nomád is ismert fogalom a hajón közlekedő, szálláshelyeik között vándorló halászokra, és a házaló vagy kézművességből élő vándorló csoportokat is gyakran így nevezik. A közép-európai és orosz szakirodalom szűkebb értelemben használja a fogalmat. Eszerint a lábon hajtható állatállománnyal (lábasjószág) történő, egész éven át tartó rideg szállásváltó állattartást, tehát döntően a nagyállattartásra épülő gazdálkodást folytató társadalmakat vagy társadalmi csoportokat tekintik nomádnak. Minket most elsősorban az eurázsiai nagyállattartó nomadizmus érdekel. Ennek főbb alaptípusai: a tevére, juhra és kecskére épülő elő-ázsiai; a szarvasmarhára, juhra, kecskére és tevére épülő indiai; a juhot, lovat és régebben sokszor szarvasmarhát is tartó belső-ázsiai; a tibeti jak- és lótartó; továbbá az észak-eurázsiai rénszarvastartó nomadizmus.

01c Magyar lovas 9 10 szazad kicsiSzerző: Boldog Zoltán
A honfoglaló magyarság komoly katonai tényezőként jelent meg az európai történelem színpadán, velük pedig a sok helyen már évszázadok óta nem látott sztyeppei harcmodor is újra felbukkant Európa harcterein. A magyar harcosok hadjárataik során nyugat felé messzebbre eljutottak, mint az egykori avarok vagy akár a hunok csapatai – harcaik során sokféle ellenféllel, eltérő harcmodorral találkoztak, más nomád népek harcosain át az erős birodalmi hadakig, nyugati lovagokon át egészen a mórokig. A több mint ezer éve vívott csatáik, sikereik és kudarcaik mára a köztudatban élő hagyománnyá, legendává váltak. Koruk jobb megértéséhez nem pusztán a magyar harcosok kivételes teljesítményét kell elismernünk, de ismernünk kell kortársaikat, ellenfeleiket és szövetségeseiket is, akikkel vívott küzdelmeik formálták kontinensünk történelmét.
A továbbiakban kortárs írott források, régészeti leletek és korabeli ábrázolások felhasználásával készített rekonstrukciós rajzokon kíséreljük meg bemutatni a 9-10. századi Európa harcosait, bár tudjuk, hogy a ”milyenek lehettek” kérdésre teljesen pontos választ sosem tudunk majd adni. 
 
Magyar lovas, 9-10. század
 
„karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni"
(Regino prümi apát Világkrónikája a magyarokról, 10. század eleje)

JKS rajz kicsi
 
 
„Ügyek fia Előd Eunodbilia lánytól Szkítiában fi út nemzett, akit Álmosnak neveztek ama esemény miatt, mert anyjának, amikor az várandós volt, álmában egy madár, mintegy ölyv formájú, hozzá jővén feltárta, hogy méhéből folyam indul, és nem az ő földjén fog sokasodni. Ez pedig azért volt, mert az ő ágyékából dicsőséges királyok származnak. És mivel a sompnium a mi nyelvünkön álom, és az ő eredete álomtól jövendöltetett, ennélfogva Álmosnak nevezték el, aki Előd, aki Ügyek, aki Ed, aki Csaba, aki Attila [fi a volt]…” 
A turulmonda a Képes Krónikában, 1360 körül
 
Fejedelmi személyek – Juhos Kiss-Sándor festőművész alkotása
 
Nép és állam
Régtől fogva megfigyelhető, hogy többféle erő fog össze embercsoportokat. Ezek az erők nem kizárják, hanem kiegészítik egymást (egy családhoz, városhoz, néphez, államhoz, illetve vallási közösséghez való tartozás), és többféle identitást adnak. A korai múlthoz kapcsolódóan a forrásadottságok szeszélye miatt könnyen összetéveszthető a két alapvető közösségi létforma, az állam és a nép (etnosz). A nép egy saját jelrendszert – pl. nyelv, viselet, szokások – és elnevezést alkalmazó közösség, amelynek önálló eredetmítosza van, s tagjait az összetartozás pozitív érzése hatja át. Az állam egy politikai képződmény: meghatározott terület lakossága felett érvényesülő tartós, intézményes és mástól független főhatalom.

Menü