Magyar Őstörténeti Témacsoport

 

A MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja e kötetével új tanulmánygyűjtemény-sorozatot bocsát útjára. A cél – mint annyi elődünké – a korai magyar történelem minél jobb megismerése. Az út nem csupán a szorosan vett magyar vonatkozású kérdések elemzésén keresztül vezet: olyan tanulmányoknak is helyet kívánunk adni, amelyek segítenek a magyarokra vonatkozó adatok megértésében, foglalkozzanak azok látszólag bármilyen távol eső témával is. Rendkívül fontos például a sztyeppe története, amely egyfelől a magyar vándorlások hátterét képezi, másfelől viszont számos megfontolandó párhuzamot kínálhat vizsgálódásainkhoz. A kora középkori Európa pedig azért fontos, mert segít megérteni azt a közeget, amelybe Árpád népe megérkezett. És miért Dentumoger a cím? Afféle állatorvosi ló, jelképezhetné akár a magyar őstörténet teljes problémakörét is: már magát a szót sem tudjuk megnyugtató módon értelmezni – sem nyelvileg, sem történetileg –, nem tudjuk térben és időben elhelyezni, mégis ott lebeg a tudatunkban. Fontos helyszíne lehetett az elődök történetének, itt vette feleségül Ügyek Emesét, és nemzette az első fejedelmet, Álmost. Itt álmodott Emese a leendő dinasztiáról és a leendő országról, amelynek lakói mi most vagyunk. Legalábbis a sok száz évvel később lejegyzett legendák szerint. Dentumoger éppen azt a bizsergést fejezi ki, ami az őstörténetet övezi: tudunk is róla valamit, meg nem is. És jó volna, nagyon jó volna többet tudni.

A Sárbogárd-Tringer-tanyai lelőhely a Sárvíz völgyének keleti oldalán, egy a valamikori ártér határát szegélyező, hosszan elnyúló, északnyugat–-délkeleti irányú dombhát északi részén helyezkedett el. A lelőhelyet útépítés során fedezték fel 1961 márciusának elején, az első sírok előkerülését követően a földmunkát felfüggesztették, a leletek előkerüléséről értesítették a székesfehérvári Szent István Király Múzeumot. A lelőhely feltárását Kralovánszky Alán 1961. március 16. és július 7. között végezte el, melynek során 13 késő bronzkori urnasír, egy késő római kettős igáslósír és két további lótemetkezés, valamint egy kora Árpád-kori temető került elő. A kora Árpád-kori temető teljesen feltárt, összesen 100 sír került elő. A temető alakja követte a domb formáját, így északnyugat–délkeleti irányba erősen megnyúlt. Az útépítés során a temető északi oldalán kilenc sírt elpusztítottak (92–100. sír), azonban a sírok antropológiai anyagát összegyűjtötték, helyüket megjelölték. A temető északi szélén egy csaknem teljes borjútemetkezés került elő, melyet a feltárás vezetője a kora Árpád-kori temetőhöz kapcsolt és a honfoglaló magyarság szarvasmarhakultuszának egyik bizonyítékaként értelmezett, azonban más kutatók a temető és a szarvasmarha csontvázának kapcsolatát vitatják.

Sorozatunk ötödik kötete a honfoglalók hétköznapjaiba és anyagi kultúrájába vezeti be az olvasót. Mit tudunk elődeink gazdálkodásáról, az állattartásról és a növénytermesztésről? Mit ehettek a honfoglalók? Milyenek voltak lovaik, és hogy viszonyultak hozzájuk? Milyen körülmények között éltek, milyen lehetett a lakóhelyük, milyen mesterségeket űzhettek, és hogyan?

Ismét fellángolt a vita az archeogenetikai kutatások körül. Nemrégiben Neparáczki Endre doktori disszertációjának állításai borzolták a kedélyeket, most pedig a fiatal kutató témavezetője, Török Tibor nyilatkozott a magyarok hun eredetéről. A vita messze túlmutat ezeken az állításokon. A kérdés az, hogy a természettudományos eredmények vajon hogyan használhatók fel a társadalomtudományok szempontjából. Na és persze az is, hogy kinek a kompetenciája ez. Némi tudománytörténeti ismeretekkel felvértezve mindenesetre nem kérdéses: jobb óvatosan fogalmazni (és gondolkodni). És célszerűbb talán a társtudományokkal együtt dolgozni. 

Török Tibor interjúja a HVG-ben itt olvasható, Bálint Csanád válasza pedig itt. Nem haszontalan olvasmány Bálint Csanád lassan tíz évvel ezelőtti figyelmeztetése sem, amelyeket a Magyar Tudomány hasábjain közölt (Itt található meg).