Magyar Őstörténeti Témacsoport

A Hudúd al-álam című 10. századi perzsa földrajzi munka és a magyar szállások
A Hudúd al-álam című, ismeretlen szerzőjű, perzsa nyelvű földrajzi munkát 982/983-ban vetették papírra a mai Észak-Afganisztán területén. A műhöz egykor nagy valószínűséggel egy térkép is csatlakozott, amely azonban az egyetlen ismert kéziratból hiányzik. A mű középpontjában Közép-Ázsia áll, ez a legrészletesebben ismertetett terület, ettől távolodva az információk megfogynak és megkopnak. Az egyik ilyen peremzóna Kelet-Európa, amelyről azonban a szerzőnek mégis viszonylag sok információja volt: az 52 leírt nép vagy ország közül 15–16 jutott ide. A szerző a térségben három jól értelmezhető „tengely” mentén helyezte el az információit, ezek a Kakukázus, a Fekete-tenger és az Etil (Volga–Káma–Bjelaja). Északnyugat felé haladva a leírás érezhetően gyengül – a magyar (madzsgarí) szállásterület éppen ide esik.

A Hudúd al-álam Kelet-Európa képének rekonstrukciója (Nagy Béla térképe)

A Hudúd országleírásai két részből állnak: először egy égtájak szerinti szomszédsági leírást kapunk, ezt követi a terület városainak, népének, uralmi formájának az ismertetése. A művet szokás az ún. Dzsajhání-hagyományhoz sorolni, a földrajzi művek azon csoportjához, amelyek Dzsajhání azóta elveszett művére támaszkodtak. Az ezen szöveghagyománnyal való kapcsolatok – még ha jelentős eltérésekkel is – egyértelműek a második rész esetében, az első, határokról szóló leírásoknál azonban egészen eltérő információkat találunk.

MÖT programA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoportja szervezésében kerül sor Tatjana Bagisevna Nyikityina (Joskar-Ola, Oroszország; МарНИИЯЛИ им. В.М.Васильева) előadására, amelynek címe:
 

VERETES ÖVEK A VETLUGA–VJATKA FOLYÓKÖZ 9‒11. SZÁZADI TEMETŐINEK HAGYATÉKÁBAN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A „MAGYAR JELLEGŰ” TÍPUSOKRA

Helyszín az MTA BTK Történettudományi Intézet tanácsterme (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., B épület, 5. emelet).
Időpont: 2019. április 5. (péntek) 11. 00. 
A rendezvény meghívója itt, az előadó az előadáshoz kapcsolódó tanulmánya itt tekinthető meg.

0054 Szekesfehervar Radiotelep A sir nagy kicsiSzerző: Petkes Zsolt

A Székesfehérvár délnyugati határában fekvő 10. századi temetők legnyugatabbi tagja a Rádiótelepen feltárt, egymástól mintegy 100-150 méterre talált két temető. A rádiótelepi temetők mind jellegükben, mint leletanyagukban szervesen kapcsolódnak, egységes társadalmi és időhorizontot alkotva a területen elhelyezkedő más kora Árpád-kori temetőkkel.

A mai Úrhidai út északi oldalán, a Sárrét déli peremén fekvő megközelítően É–D-i irányú dombhátakon, egymástól 800-900 méterre elhelyezkedő temetők (keletről nyugati irányba haladva: Demkóhegy, Maroshegy, Rádiótelep) sora jól illeszkedik a már középkorban is használt, az Úrhidai rév felé vezető út nyomvonalhoz. A temetők ezen csoportjának elhelyezkedése jól mutat rá az itt temetkező közösségek szerepére is: a középkor folyamán fontos szerepet betöltő úrhidai átkelőhely birtoklásával jól ellenőrizhető a nyugat–keleti és részben az észak–déli irányú forgalom. Az átkelő szerepe háborús időszakban fokozódott, hiszen a Sárvíz ártere itt összeszűkül, déli irányba haladva hatalmas területre terjedt ki; az átkelőtől északra a Sárrét, majd pedig a Bakony és a Vértes hegység akadályozza mind a kelet–nyugati, mind az észak–déli irányú forgalmat, ellehetetlenítve ezzel a nagyobb hadseregek mozgását. 
 

A Székesfehérvár-rádiótelepi I. temető A. sírjából származó kard markolata (Székesfehérvári Szent István Király Múzeum)

065 kep Arpadfeszty kSzerző: Takács Miklós

A honfoglalás korának pontos megismerését igencsak nehezíti, hogy a szűkös forrásanyag alapján nem ismerjük pontosan a magyarok életmódját, társadalomszerkezetét, sőt a lélekszámát sem. A kutatók eddig négy, egymástól jelentősen eltérő rekonstrukcióval álltak elő.

Az első és általánosan elterjedt felfogás szerint a honfoglalók nemcsak nagyállattartó nomádok voltak, hanem hiányos társadalmi szerkezetben, fegyverforgató elitként léptek be a Kárpát-medencébe. Olyan csoportként, amelynek férfi tagjai azonfelül, hogy zömmel állattartással foglalkoztak, a sereg fegyvereseinek a számát is gyarapították. A ritka kivételt pedig olyan kézműiparosok – fegyverkovácsok, íjgyártók, nyergesek stb. – jelentették, akik a hadakozáshoz szükséges eszközöket gyártották. Egy ilyen, hiányos szerkezetű társadalom csak akkor tudott fennmaradni, ha rátelepedett egy terület alávetett lakosságára, s így szerezte meg magának azokat a javakat – az élelmiszerektől a luxuscikkekig –, amelyeket saját maga nem tudott előállítani. A honfoglalók nomád fegyveres elitként történő értelmezése még a 19. század folyamán megfogalmazódott, és a 19–20. század fordulóján élte fénykorát, amikor a korszak kutatóinak túlnyomó többsége – a történész Pauler Gyula, Marczali Henrik vagy a régész Hampel József – e nézőpontot vallotta. Az elgondolás egyeduralma a 20. század középső harmadában megtört, ám Kristó Gyula és az általa alapított szegedi történésziskola tagjai a 20. század végén visszatértek a honfoglaló társadalom ezen rekonstrukciójához.

kaukazus kep kicsiSzerző: Nagy Kornél
A VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császár nevével fémjelzett De administrando imperio című történeti munkában olvasható feljegyzés szerint a türkök – azaz a magyarok – népe a besenyőktől elszenvedett vereség után kettészakadt: egy részük Etelközbe, a másik „Perzsia vidékére” vándorolt. Utóbbiak „valamely okból” megőrizték régi nevüket, amelyet – görögös írással – szavarti aszfali (Sabartoiasphaloi, illetve Sabartoi asphaloi) alakban jegyeztek le. (A másik csoport új nevet használt, a türköt.) A magyarokat érintő információk forrása kérdéses, részben magyar főemberektől, Tormástól és Bulcsútól származtak.
Egyes – egyelőre kellőképpen nem bizonyított – vélekedések szerint a szavárd elnevezés összefüggésben áll a szabir népnévvel. Másrészt a szabartoi alak nagy hasonlóságot mutat az örmény és a muszlim forrásokban található szevordi vagy szjavordi népnévvel. Ők a 9. század eleje óta bizonyíthatóan jelen voltak Örményország Uti nevű tartományában, a Kur/Kura-folyó völgyében, a mai Azerbajdzsán és Örményország határvidékén. Ebben az esetben a De administrando imperióban olvasható „Perzsia vidékén” kifejezés Kelet-Örményországra utalhat, amelyet a latin és a bizánci forrásokban Perszarmeniának neveztek.

További cikkeink...

  1. A nomadizmus I.
  2. Harcosok a magyar honfoglalás korából 1. Közép- és Délkelet-Európa
  3. A korai magyar államiságról
  4. Árpád sírja nyomában
  5. Morva Fejedelemség
5. oldal / 15

Menü