Magyar Őstörténeti Témacsoport

IJ2 kicsiSzerző: Igaz Levente
 
„Dzú’l-Hiddzsa 18-án [szeptember 3.], pénteken pedig megérkezett Muhammad bin Hásim miniszternek, Zaragoza urának követe s vele öt fogoly turk férfi , akiket meghagytak eredeti külsejükben és ruházatukban. […] A kalifa megszemlélte őket. Felvették az iszlám vallást, majd a kalifa besoroztatta őket testőrei közé.” 
Ibn Hajján a 942-ben elfogott magyarokról, 11. század
 
Jóllehet az utóbbi idők kutatásai több új megállapítást hoztak a 10. századi magyarok harcászatáról, ám a korábbinál jóval árnyaltabb kép ellenére sem tűnik kétségesnek, hogy a merevszarvú összetett refl exíjak csakugyan kiemelkedő szerepet játszottak a magyar oldalon a különféle fegyveres konfliktusokban. Annak ellenére sem, hogy a magyarok a forrásoknak csak egy részében jelennek meg íjukat mesteri szinten – de legalábbis az ellenfelek számára felülmúlhatatlan hatékonysággal – használó lovas harcosokként. Taktikájuk más elemeiről, például a közelharcról szóló, szintúgy gyér adatok elegendőek voltak ahhoz az általánosnak mondható kutatói véleménynek a kialakulásához, amely eleinket szinte csak „könnyű fegyverzetű” lovasíjászként azonosította.

Kun harcos két tartalék nyílvesszőt tart az íjat feszítő kezében. Kakaslomnic, 1420-as évek.

ibrany kicsiSzerző: Petkes Zsolt

Az elkerülhetetlen közelharc elsődleges fegyvere a szablya vagy a kard lehetett, azonban mellettük jelentős szerepet kaptak a korszak jellegzetes ütőfegyverei, a fokosok, a balták és a bárdok is. Bölcs Leó bizánci császár (886–912) Taktika című munkájának magyarokról szóló fejezetében, a fegyverek felsorolásánál ugyan nem említi őket, de a honfoglaló harcosok sírjainak feltárása során a kardokkal vagy a szablyákkal csaknem megegyező számban kerültek elő.

A fegyverek ezen csoportját a formai sokszínűség jellemzi, ahogy erre a megnevezések sokasága is utal: amíg a fokosokat elválaszthatatlannak tartjuk a honfoglaló harcosoktól, addig az egyszerű kivitelű fok nélküli baltákat idegennek érezzük a magyar vitézek fegyverzetétől, pedig ezeket is használták, és ha csekély számban is, de megnyúlt pengéjű bárdok is előbukkannak a 10. századi sírokból.

Nyéltámaszos balta az Ibrány-Esbó halmi temetőből, Jósa András Múzeum, Nyíregyháza

 
A nomád társadalom és gazdaság
A nomád társadalmat elsősorban – egymástól nagyon eltérő – rokonsági rendszereik alapján szokás ismertetni. A rokonság nem csupán a közösségi szerveződés, a leszármazás, az öröklés és a hatalomgyakorlás alapját képezte, hanem a rokonsági csoportok (ágazatok, nemzetségek, törzsek, törzsszövetségek) tagjaként felmenői és rokonai felsorolásával – mintegy „verbális személyigazolvánnyal” – mutatkozott be egy-egy személy, ha idegen közegbe került. A rokonsági csoportoktól meg kell különböztetnünk a politikai szerveződéseket, ahol a hatalmi viszonyok addig elkülönülő egységeket (törzseket, nemzetségeket) vontak hatalmuk alá. A nomád államalakulatok általában többnyelvű, multikulturális egységek voltak. A meghódoltak sokszor felvették e szövetség vagy politikai formáció (állam, birodalom) nevét is. Ezt a jelenséget nevezzük „sztyeppei mimikrinek”.

04c Bizanci kataphraktosz nehezlovas 10 szazadSzerző: Boldog Zoltán
 
Bizánci katahpraktosz páncélos lovas, 10. század
 
„Az ilyen típusú alakzat kataphraktoszokból álljon, és a következő felszerelésük legyen. Minden harcosnak legyen páncélja. A páncélnak könyékig érő ujja legyen. Könyöktől lefelé viseljenek karvértet – mind ezen, mind a páncéljuk aljáról lógó sávokon legyen sodrony vagy fémlapok és nyersselyemből vagy pamutból legyenek, olyan vastagon, amit csak össze lehet varrni. A páncél fölött viseljenek epilorikiont nyersselyemből vagy pamutból. Legyen jól megerősített vassisakjuk, ami az arcot is sodronnyal takarja, 2 vagy 3 réteg vastag, annyira, hogy csak a szemeik látszódjanak ki. Lábvértet is viselniük kell. Legyenek erős lovaik páncéllal borítva…”
(A kataphraktoszok felszereléséről, Praecepta militaria bizánci hadtudományi munka, 10. század második fele) 

8 kep kSzerző: Jakab Attila

Tarpa Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti szélén, az ukrán határ közelében fekszik. A település kapcsán a történelmet ismerőknek leginkább az itt született Esze Tamás kuruc brigadéros neve juthat eszébe, és talán még Bajcsy-Zsilinszky Endréé, aki a tarpai választókerület képviselője volt. Az utóbbi néhány évben viszont olyan, honfoglalás kori leletek láttak napvilágot a falu határában, melyek nemcsak a régészek, hanem a nagyközönség érdeklődésére is számot tarthatnak.

Bakó Ferenc – a környék régiségei iránt érdeklődő lelkes állatorvos – a következőket írta 1974-ben a település régészeti lelőhelyeit ismertető cikkében: „Sajnos és sajnálatos módon azonban, hogy honfoglalás kori magyar települést vagy annak nyomait máig se sikerült találni a község határában. Ilyennek azonban lenni kell valahol, mert az bizonyos, hogy a honfoglaló magyarok jártak, tanyáztak itt. (…) A türelem azonban – és a kutatás – rózsát terem. Nem lehet tudni, mikor és hol bukkanunk rá e területen honfoglaló őseink nyomaira. De buzgón kutatjuk ezeket…” Ekkor még nem sejthette, hogy vágyakozása nem hiábavaló, s a türelem és a kutatás valóban elnyeri jutalmát. A következő évben ugyanis éppen ő adhatott hírt a Tarpa határából előkerülő első honfoglalás kori leletekről:

További cikkeink...

  1. Megjelent Gyóni Gábor "A magyarság hajnalán - A magyarok korai története a honfoglalásig" című kötete
  2. Honfoglalás kori leletek Jászjákóhalmáról
  3. A honfoglaló magyarság régészeti emlékanyagának kutatása a Kárpát-medencében
  4. A honfoglaló magyarok hadviseléséről fennmaradt írott források: Bölcs Leó és Regino
  5. A honfoglalás kori öv és tartozékai
4. oldal / 15

Menü